2446_2

Találós kérdés: ki az a hazai fuvolás, akinek 16 CD-je és 5 DVD-je van forgalomban? Ha – hogy úgy mondjam – „main-stream” fuvolásnak tenném fel azt a kérdést a válasza alighanem késlekedne, és ha mondana is nevet, az a név nem biztos, hogy Kövi Szabolcsé lenne. Pedig – meg merem kockáztatni a kijelentést- , az ő felvételeit hallgatják nap mint nap legtöbbször a honi fuvolások közül. A jelentős diszkográfia mögött hosszú évekre visszanyúló munka és elhivatottság húzódik meg, amellyel már a kilencvenes években is találkoztam. Remélem nem bántom meg interjú alanyomat azzal ha azt mondom, Szabolcs a hazai fuvolásélet fő sodorvonalán kívül tevékenykedik, szigetként de nem elszigetelten. Mára neve eggyé vált a relaxációs és meditatív fuvolás-zenékkel, és mint ilyen, ő ennek a műfajnak egyetlen képviselője itthon. Lemezinek komponistája, stúdió- és élő előadója is egyben, aki a teljes alkotói folyamatot kézben tartja az ihlettől a menedzsmentig.
Ha valaki még nem járt Kövi Szabolcs koncerten az tegye meg; én körülbelül 6-7 fuvolafajtán láttam játszani egymás után – és utána már nem számoltam tovább.

1) Tulajdonképpen hány hangszered van?

Sajnos túl sok, de nem elég. Ez alatt azt értem, hogy túl sok haszontalan hangszerem van, indiai fuvolából kb. harminc darab,  de ebből csak 5 darab használható. Én nem jártam indiában, sok hangszert úgy hoztak nekem, de a turistáknak készült hangszereket kívülről nem lehet megkülönböztetni a jó hangszertől. Végül egy idelátogató fiatal indonéz művésztől tudtam 4 jó hangszert venni. A többi sem értéktelen számomra, mert egy periódusnyi hangulatfestéhez lehet egy gyengébb hangszert is használni, sőt néha kifejezetten jó, ha egy hangszer szemtelenül hamiskás és levegős hangú. Nagy szükségem lenne egy jó kínai fuvolára, de ellenben az általános szeméttel, amivel kína eláraszt minket, a jó minőségű dolgok nem jutnak el ide.  A kínai fuvola azért különleges, mert van rajta egy plusz lyuk, ami le van ragasztva kifeszített bambusz papírral és ez a fúvás közben rezgő hangot ad. Van most egy szintén kínai bawu-m. Ez egy szenzációs hangszer, egy rézlemezre kell fújni, olyan a kialakítása, mint a szájharmonikának, de csak egy lemez van a szájrészben, a hangszer pont úgy néz ki, mint egy fuvola, de úgy szól, mint egy tárogató. Az tetszik benne, hogy ezzel kissé elszakadhatok a fuvolás, furulyás hangszíntől. Ezt egy pesti hangszerboltban (http://www.ethnosound.hu) vettem, csak ez az egy volt értékelhető minőségű, persze a hangolása sem stimmel, “g” helyett, ami rá van írva “gisz”, de gisznek elmegy és használható. Itt kapható kínai fuvola is, de azok sajnos mind turistáknak szánt vacakok. Igazság szerint egy jó kínai ébenfa fuvola annyiba kerül mint egy tanuló Yamaha, úgyhogy reménykedem, hogy egyszer majd beleszaladok valahogy egy jó példányba nem túl drágán. Már több hangszerem is így “valahogy” került hozzám. A shakuhachi-m (japán fuvola, ami nem haránt kiképzésű, hanem furulya-szerűen kell tartani és csak négy lyuk van rajta) pl. csak műanyag gyakorló hangszer, de mivel egy jó hangszert modellez, használható, nem úgy mint a valódi nádból készült turista hangszerek, amelyek gyakran rémesen drágák, csak azért mert szépen kidolgozottak.
Sokszor kapok ajándékba egészen jó hangszereket, mert az emberek tudják, hogy gyűjtöm őket, vagy a boltban, hangszerésznél találok a régiségek között valami kincset. Jó áron vettem ír ébenfa fuvolát, igaz közben kiderült nem a legjobbat, de megszerettem a kissé szőrös hangjával együtt. Nemrég vettem egy ír dudát egy nagyszerű magyar készítőtől, mostanában ezt elkezdem zsák nélkül használni. Persze, ha készítő látná, mit csinálok, biztosan megbánná, hogy eladott nekem egy hangszert. A dudasípszárat persze lehet zsák nélkül is fújni, gyakorló sípszárnak (practice chanter) hívják az ilyen hangszert, de én nem ilyet rendeltem, ezért nem rendeltetésszerűen használom. Nem sikerült megszoknom, hogy nem az én tüdőm szabályozza a hangot, hanem a zsák. Úgy egészen borzasztó és hamis hangok jöttek ki a hangszerből, de ha közvetlen a szájammal fújom a sípot, akkor meglepően tisztán és értelemesen szól. (a zsákkal is éppúgy kell támasztani, mint a rekeszizommal, de nekem valahogy nem áll rá a gondolkodásom arra, hogy a rekeszizom kívül van a testemen.) Sok hangszerem van, de az a típus vagyok, aki a halálos ágyán is úgy érzi majd, ez vagy az még hiányzik. Nem vagyok mániás gyűjtő, egyszerűen csak szeretek elmerülni abban az érzésben, amit egy-egy hangszer ad. Főként az fog meg, hogy távoli népeknek mennyire más a gondolkodása, amikor egy egyszerű hangszert készítenek, hiszen a fúvós hangszerek a legegyszerűbbek. Zseniális ez a sokszínűsége az emberi találékonyságnak. Biztos vagyok benne, ha egy zenész irányítaná a világot, minden népet megbecsülne, mert egy zenész a zenén keresztül minden népben megérzi a mély érzéseket és intelligenciát, amit egy politikus soha nem láthat meg. Persze a zenészeket egyáltalán nem érdekli az emberek irányítása. A legérdekesebb a hangszerek kapcsolódása egymáshoz. Az ír dudáról lehet tudni, hogy francia ősei vannak, a sípszár pedig kis túlzással egy nádsípos-furulya, ilyen módon minden furulyához valahogy kapcsolódik a duda, a hangzásán keresztül a francia, korzikai, olasz, magyar népzenéhez (tehát ilyen hangulatokban lehet is használni). Az igazán érdekes élmény az, amikor az ember egy fura keleti hangszert vesz a kezébe, ami először semmilyen ismert hangszerhez nem hasonlít, nem találom a rokonságot, ez egyszerre izgalmas és bosszantó érzést kelt bennem. Ilyen pl. a szájorgona, ami sok egymás mellé helyezett nádsípból áll, melyeket egyenként és egyszerre is lehet a lyuk/ak lefogásával megszólaltani. (ha nem fogom le, nem szól), viszont szívni is lehet, mint a szájharmonikát. Tehát itt már meg is van a kapcsolat (ami inkább arra mutat, hogy a szájharmonika ősét keleten kell keresni). Abban hiszek, hogy valaha az emberiség egy család volt és a zenében mélyen ugyanazok a gyökerek találhatóak. Mivel a régi zenéből kevés emlék marad fenn (az európai írásos emlékeket leszámítva), szinte csak a hangszerek azok, amelyekből visszakövetkeztethetjük, mit játszottak az ősök, milyen volt a gondolkodásuk. A legegyszerűbb hangszerekből kell kiindulni, mint a furulyák és tilinkók. Vajon hogy alakultak ki a népenként eltérő skálák, melyek kellemesek a fülnek? Nyilván a legegyszerűbb hangszerek (mint pl. a tilinkó) felharmonikusai termékenyítették meg az első pentaton és dúr, illetve moll (vagy mixolíd) skálák őseit. Az érdekes az, hogy a dallamalkotásban is van egy egység, amit csak a hangszerek és játékmódok különbözősége miatt nem veszünk észre. Az ír fuvola ébenfából van, az indiai fuvola trópusi nádból, de egy indiai fuvolán egy az egyben lehet ír dalokat játszani és ír fuvolán is indiai stílusban, igaz kevésbé, mert nem olyan nagyok a fogó lyukak, mint a nádhangszeren, nehezebb eltalálni a negyedhangokat. Csak az eltérő játékmód (fúvás és fogástechnika) az, ami a különbség. Kár, hogy ilyesmit nem tanítanak a fuvolásoknak, nagyon tanulságos és érdekes. Az ír fuvola a böhm fuvola őse, a máig élő ír népzene egyben a fuvolázás múltját is őrzi, de a hangszer múltját is megmutatja. Az írek többféle ír fuvolán játszanak népzenét, az alapabb hangszer egy sima hatlyukú népi fuvola, D hangolású. A bonyolultabb hangszer gyakorlatilag a Böhm fuvola őse (népi hangszerkészítők máig gyártják) amin több billentyű is található és valószínüleg ilyet használhattak kb. 150 éve katonazenekarokban piccolo és normál fuvola formájában (szintén D hangulású, nem C). Az ír zene díszitése gyakorlatilag a barokk hagyományokra épül népies elemekkel. Az ír fuvola tehát egy időben őrzi napjainkig a fuvola fejlődési szakaszait a hatlyukú népi hangszertől (ami ha furulya lenne, lehetne magyar népi furulya is, mert ugyanaz a dúr skála a hangolása) a több-billentyűs hangszeren át a böhm rendszerű fuvoláig. (Böhm fuvolát nem használnak az ír népzenében, mert szükséges, hogy minden lényeges hangot az ujjával fedjen a játékos, ne billentyűvel, a hajlítások miatt)
Én ebből arra következtetek, hogy annak idején a barokk zene is annyira improvizatív volt, mint az ír zene a mai napig. A kották lejegyzése hasonló, de előadókként változik a díszités, ha megnézünk egy kottát, ami a dal csontváza csupán, alig ismerjük meg a dalt, annyira túl van díszitve. Az ír zene lényege a díszítés, amit csak írektől érdemes megtanulni. Nem mondom, hogy féltve őrzik a titkaikat, szívesen átadják, de csak helyben, tanárról diákra száll a stílus, nem szeretnék felhígitani a tudást. Én ebből arra következtetek, hogy a barokk zene is legalább ennyire improvizatív volt és a kották, amiket ma használunk nem kőbe vésett diktátumok voltak, csupán az előadó saját díszítési technikája számára nyitott iránymutatások. (ez persze csak az én meglátásom)
El lehet mondani, hogy a kelták, akik india felől érkeztek az indai fuvolázás (és furulyázás) gyökereit hozták magukkal. A skálák mások, a technika megváltozott, de sok más párhuzam is van. Az indiai zene egyszólamú, van a dallam, vagyis a rága, ezt pedig ritmus és orgonapont kíséri (tampurán). A kelta zene is csak az utóbbi 150 évben kapott kíséretet, még amikor a hegedű csatlakozott az ír népzenéhez, először az is csak a dallamot játszotta. (korábban csak az ének, hárfa, a furulya és a bodhran nevű ír dob, később az ír duda alkotta az ír zenekart. Minden hangszer a dallamot játszotta a bonyolult díszítéseivel. A duda pedig az orgonapontot adta, de az orgonapontot az ír dob (a bodhrán, ami olyan, mint egy sámándob) is hozhatta, hiszen csatába vonuláskor sok-sok dobos, furulyás és hárfás játszott, a dallamhangszerek mind ugyanazt a dallamot egyszerre, a dob pedig a félelmetes mély ritmus hatást adta).
Logikai kapcsolódás van az indiai zene és a kelta zene között. Nem véletlenül írtam a barokk zenéről, mert így már nem is tudom mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Nyilván a barokk hatással volt az ír népzenére, de a barokkra is hathatott ez a kiforrott dallamvilág. A reneszánszban még kevésbé váltak el a népi hangszerek és a magasabb szintű klasszikus hangszerek. Kövezzenek meg, de én azt állítom, hogy a fuvola, a fuvolázás gyökerei indiából a kelták közvetítésével jutottak el nyugatra és nyerték el mai formáikat. Nehéz megmondani mikortól lézetik haránt fuvola itt vagy ott, de az elég beszédes, hogy indiában Krsna (a mitológiában az Istenség legfelsőbb személyisége) haránt fuvolán játszott 5000 évvel ezelőtt, ennek számtalan ábrázolása látható művészeti alkotásokban. Mondhatják, hogy spekulálok, nincs is bizonyítékom, csak amikor a hangszerek a kezemben vannak, ízlelgetem a dallamokat, próbálom elsajátítani a játékmódot és megérzem a kapcsolódásokat, akkor erre a következtetésre jutok. Ezt azért írtam le ilyen hosszan, hogy érzékeltessem, egy hangszerrel nem csak egy kis színt lopok a zenémbe, hanem igyekszem azt megismerni, megérteni, de végül másképpen használom, mint ahogy kéne, “köviszabolcsosítom” a játékmódot és a hangszer hangulatát. Én nem akarok sem ír, sem indiai, sem kínai zenét játszani, de színesíteni szeretném a saját állandóan alakuló stílusomat a sokféle hangszerrel. Nagyon fontos viszont az a törekvésem, hogy a dallamaim valamiféle egyetemes hangulatot adjanák át, mert abban hiszek, hogy az emberiség zenei kultúrája egy gyökérrel kötődik a földhöz és a mai sok féle zene egy hatalmas fa sok-sok dús lombú ága.

2) Nagyon érdekelne, hogyan hozod létre a lemezanyagaidat. Például, ilyen gyakorlati dolgok is, hogy délelött stúdiózól vagy inkább este? Esetleg munka után?

Akkor dolgozom, amikor tudok. Korábban sokat álmodoztam arról, hogy egyszer lesz egy házam valamilyen csendes helyen, egy szép erdei tó partján, ahol majd a felhőket bámulva alkotok. Ehhez képest a valóság elég prózai, de nem részletezem.
Annyit el lehet árulni, hogy a fent lefestett kép igazából egy olyan zenészt mutat be, aki ül a tökéletes körülmények között, és várja ezektől az ihletet (talán hiába). Az ihlethez nem kell semmi külső körülmény, mert az ihlet forrása, mint minden isteni kapcsolat lehetősége bennünk van. Ezt Gyöngyössy tanár úr fogalmazta meg jól egy kurzuson, melyet még 16 éves koromban hallgattam. “A hangok itt vannak körülöttünk a térben, mint egy egy végtelen vonal, a zenész feladata csak annyi, hogy éppen a szükséges hangra rákapcsolódjon és megszólaltassa azt” Igaz ezt a fuvolázásra értette, de a zeneszerzésre is ugyanígy érvényes. A fizikai kényelemben korábban sokat segített egy összeszerelhető stúdió szoba (http://www.studiobox.de) de most elköltöztem és szétszerelve várja, hogy valahol ismét a segítségemre legyen. Ha valaki az életrajzomat írná meg (amit én csak sorsom viccesége miatt tartanék említésre méltónak) akkor arra a következtetésre jutna, hogy nem álltak rendelkezésemre sosem azok a lehetőségek és erőforrások, amik az alkotómunkához igencsak szükségeltetnek. Minden hiányt leleményeséggel pótoltam, így vagyok az erre szánható idővel is. Akkor dolgozom, amikor lehet, amikor alszik a gyerek, és éjszaka. Felvételeket pedig ott csinálok a mobil stúdióval, ahol lehet, elvonulok valahova, ahol éppen alkalmas.

3) A Varázslat című CD anyaga az ír zenei világból merít. Ez egy igen erőteljes fuvolahagyománnyal rendelkező nemzet. Amellett, hogy ír fuvolán is játszol volt valamilyen különleges oka, hogy egy teljes lemezt szenteltél ennek a zenei világnak?

Az első kérdésben erre részben hosszan kitértem. Ami a lényeges számomra, hogy én mindig új utakat keresek. A Varázslat nem az első lemezem volt, ahol ír zenét használtam. A 2008-as Tündér-idézés című lemezig szándékosan kerültem az ír népzene egy az egyben történő használatát. Íres dallamokat írtam, de sosem ír zenét felhasználva, hanem saját emlékekre támaszkodva (korábban évekig játszottam egy ír népzenét játszó együttesben, a “Bran” egyik alapító tagja voltam). A 2008-as Tündér-idézésben is úgy használtam ír dallamokat, hogy eltorzítottam azokat, a gyors dallamokat végtelenül lelassítottam, hogy az “anyukájuk” sem ismert volna rájuk, már csak a zongorakíséret hangulata miatt sem. Egyszerűen kiforott klasszikus dallamokra volt szükségem, mert egy nagyon szép nyugtató, altató hangulatú zenét akartam készíteni. Az ír zene erre alkalmas volt. A Varázslatban, mely ezután keletkezett 2009-ben, már egy az egyben használtam ír dallamokat, mert itt a tündéreket, mint erdei lényeket kívántam megjeleníteni. (az albumoknak volt egy története, erre nem térnék ki, aki akarja elolvashatja itt: http://koviszabolcs.hu/category/lemezbemutato/) A 2010-es Ünnepben is ír dallamokat használtam, de ismét eltorzítva, a lassú 3/4-es parlando dalokat ritmizáltam. Ha az IRA erről tudomást szerezne, nyilván célponttá válnék ezért… Persze ez csak vicc, az ír zene éppen ezért nagyszerű, nagyon sokféle módon használható, gyúrható őserő. Azt hiszem ezt a korszakot ezzel azonban lezártam, így direktben többé nem használok ír dallamokat. Mostani albumomban (Csillagok, csillagok…megjelenés: 2012. október 15.) magyar dallamokat használok, és nagyon lelkesít az újszerű feladat. A lényeg számomra az, hogy mindig valami új dolgoba fogjak. Enyá-t nagyon kedvelem, talán hasonlít is a zenéjére az enyém, de ha valaki megvásárol egy Enya lemezt, nagyjából mindent megtud Enya zenéjéről, ami valójában egy egyéni hangulat. Én is szeretnék egy egyedi hangulatot teremteni, de minden lemezemben mást akarok alkotni, mert nem látom értelmét mindig ugyanannak a gondolat feldolgozásának.

4) Adódik a kérdés milyen előadóművészek hatottak rád – elsősorban fuvolásra gondolok – régen, vagy akár mostanában, beleértve akár a nép- és világzenét is?

Érdekes módon az indiai zenén kívül rám a meghatározó időszakomban (középiskola), amikor gyakorlatilag minden eldőlt, nem népi zenék hatottak, hanem ismert magyar fuvolások és zenészek, mint Matúz István, Gyöngyössy Zoltán, Sáry László zeneszerző, Dresch Mihály szaxofonos, Szabados Mihály zongorista-zeneszerző, Binder Károly zongorista-zeneszerző. Emellett a legfontosabb behatások azok által a zeneszerzők által értek, akiket ekkor szerettem: Csajkovszkij, Grieg, Gershwin, Bartók. Az, hogy zeneszerzéssel kezdtem foglalkozni, számomra is meglepetés volt 20 éves koromban. A gondolataimat, érzéseimet ezek az emberek termékenyítették meg, elsősorban azért, mert a zene az én megfogalmazásomban valamiféle szabadságvágy kifejező eszköze. Nekem nagyon szimpatikus volt Matúz István, aki bátor újító volt. Persze hozzám képest, aki legfejjebb egy jó fuvolistának vagyok nevezhető, kiválónak semikképen, Matúz egy zseni, akinek a zsenialitása is szabadságot ad mindenféle új dolog kipróbálására és megalkotására. Mégis egy gyengébb képességű, de talán bátrabb embernek is ezt hordozhatta Matúz üzenete, bátran kíséletezz, probálkozz! A népi hangulatok kutatása már csak azután jött, hogy hangszereket kezdtem a fuvolának társul keresni, elsősorban azért, hogy minél színesebb legyen az előadásom és a zeném.

4) Jól gondolom, hogy egyedül intézel mindet, a komponálástól a fellépések szervezéséig?

Igen, de ez a magyar valóság része, nem valamiféle erény. Ebből a stílusból így lehet megélni és előrelépni, ha magam tartok mindent a kezemben. Csak egy példa erre: egy kiadó 10 ezer CD hasznából annyit juttat a zenésznek, mint amennyit a zenész 1000 CD hasznából tud megteremteni, ha maga intézi a kiadást. Ez tehát egy kényszerűség, ami lehetővé teszi, hogy kiadjam a következő albumot, beruházzak hangtechnikába, mikrfonokba, hangszerekbe. Múltkor egy nagykereskedésbe cipeltem be egy kulikocsin a rendelt CD-ket, nagy erőlködve toltam fel a rámpán, ezért a tulajdonos megkérdezte, miért nem veszek fel már valakit? Vicces… Nem tehetem. Ilyen adózási feltételek mellett, ilyen kereskedelmi morál mellett ez nem lehetséges, úgyhogy mindent én csinálok, de ez cseppet sem jó, mert egy kicsit minden hiányosan van megcsinálva. Minden területet lehetne fejleszteni, főleg a külföldi megjelenést, hiszen ez szöveg nélküli zene, könyebb eladni, mint mondjuk a magyar rockzenét. Ezért most annyit tudtam tenni, hogy már elérhetőek a lemezeim a külföldi zeneáruházakban az iTunes-től az Amazonig mindenfelé, de jó idegen nyelvű honlapok és egyéb marketing tevékenység híján ez olyan, mintha nyitottam volna egy sikátor legvégén egy pici boltot, cégér nélkül.

5) A tanítással is kapcsolatba kerültél [természetesen a kérdés nem így szól majd ha jelenleg is tanítasz], milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban? Arra gondolok, hogy ez az intézmény és a benne tanuló gyerekek is sokat változott azóta amióta a mi generációnk járt zeneiskolába.

Én nem látok sok változást. A magyar oktatásnak van egy jó hagyománya, ami a szolfézs oktatása miatt sajátos. Ezt lehet szidni, vagy dicsérni, de ez egy szokatlan dolog a világ zeneoktatásban. Csak annyit tudok erről mondani, hogy sokan jönnek hozzám oda, hogy vállalok -e gyerekeket magánúton. Én mindenkinek ugyanazt mondom, el kell menni a hagyományos zeneiskolába, csak ott kaphatnak a gyerekek megfelelő képzést, hiába keresik sokan a különféle alternatív utakat. Nem kell, ez már elég alternatív, lehet jobbítani, de nem érdemes például higítani. Én sajnos pocsék voltam szolfézsból, de ennek ellenére a gyerekemet mégis csak a zeneiskolába íratnám, mert ha az alapok megvannak, akkor lehet kitalálni mindenféle új dolgot. Amiben elmaradottnak tartom a zeneoktatást az az, hogy nem szolgálja ki a könnyűzenét, nincs elektronikus zene oktatás, nincs improvizáció tanítás, pedig ezek nem ördögtől való dolgok. A magyar komoly zene világszínvonalú. A könnyűzene pedig tisztelet a kivételnek és a jazz zenészeknek, akiket én nem sorolok a könnyűzenéhez, színvonalon aluli. Ezért nyiván az oktatás is felel, nem akar ebben rész venni. Pedig ez lenne az oktatás egyik felelőssége is. Az emberek azért nem tudnak ebben az országban ítélni a zenei jó és a rossz között, mert a zenei oktatás minden korosztályban egyfajta elitképzés. Pedig a könnyűzenét is elitté kellene tenni, együtt oktatni a kalsszikus alapokkal.
Nagyon szerettem a gyerekeket tanítani, de egy volt tanítványom szavait idézem: “Szabolcs bácsi, te nagyon jó tanár voltál, de ha nem haragszol a Szilárd bácsi (Hajas Szilárd) sokkal jobb, mert szigorúbb.” Ezzel mindent elmondott. A vajszívűség tanárnál nem erény, hanem gyengeség. Nekem az apukám szigorú pedagósom volt (gitárművész-tanár), ezért én képtelen vagyok mindenfajta szigorúságra, mert az nekem egyet jelent az erőszakkal.

6) Nem kevés színpadi rutinnal rendelkezel. Mi az amit át szeretnél és át tudsz adni a tanulóidnak?

Szerintem minél többet kell szerepelni fiatal korban is. A vizsgázás az nem szereplés, mert egy zenész felnőve nem a szakmának fog játszani, hanem az embereknek. Sokkal többet kéne a gyerekeket, fiatalokat szerepeltetni, mindenfelé, nyudíjas otthonban, falunapon, kiállítás megnyitón, nyílt napon, hangszerbemutatón, óvódában, iskolában, bárhol. Ha én lennék valamiféle zenei tótumfaktum, biztosan ezt tenném, a a zeneiskolásokkal és konzisokkal elárasztanám a hétköznapi életet, hogy mindehol jelen legyenek, ami jót tenne az embereknek, mert zenéhez jutnának (ha akarnak, ha nem) de eközben a fiatalok rutint szereznének. Nekem a legjobb rutint az utcazenélés adta, amire azért volt szükségem, mert néhány évet Grácban tanultam és ezt kellett finanszíroznom (14 éves koromtól 20 éves koromig zenéltem az utcán). Sokszor belekavarodtam a dolgokba itt is, (klasszikusokat játszottam) de megtanultam kijönni a problémás helyzetekből. Néhányszor rettenetesen beégtem, de rájöttem, hogy nem az a jó előadó, aki nem hibázik, hanem az, akinél nem lehet észrevenni, hogy hibázott, mert valahogy kikeveredik a méretes memória gödörből, vagy ujjösszecsavarodásból. Mivel már nem tanítok több, mint 10 éve, ezért ez most csak egy amolyan üzenet féle, annak akit érdekel.

7) Alapvetően más utat jártál be, mint sokan mások a szakmában, ezért nagyon érdekelne, mit jelent számodra a hangszeredhez – a fuvolához – illetve a zenéhez való viszonyod? Nem tudom, csak sejtem, hogy ez egy teljesen más szellemi viszony lehet, mint egy átlagos fuvolásé.

Mindig is azt gondoltam, hogy a hangszernek lelke van, az embernek egyfajta lelki társa, barátja. Nem olyan, mint egy ember, mert egy ember okozhat csalódást, de egy hangszer csak örömet. Igaz már sok más hangszerem is van, de a fuvolámra mindig csak úgy gondolok, mint a legfontosabb hangszeremre, aki mindig is az a misztikus barátom lesz, aki volt. Ugyanazt a hangszert használom, amit magam vettem a saját utcazenész keresetemből. Persze vannak más fuvoláim is, de mégis ezt használom. Szegény már nagyon el van használódva.

8) Mi az a hajtóerő ami időről-időre arra késztet, hogy elkészíts egy újabb lemezanyagot?

Nem tudnám megmondani. A család az egy fontos háttér, mert a feleségem előtt, akit 10 éve ismerek egy dögletes, több éves alkotói válságom volt, amióta pedig ő teremt nekem egy biztonságos érzelmi hátteret, mindig van kedvem alkotni. A kisfiam, aki másfél éves, is sokat segít ebben. Új erőt adott, igaz az időm kevesebb mint tavaly, de idén mégis két lemezt adok ki, holott korábban évente maximum egy újdonságom volt. De ezek a dolgok csak a hátteret biztosítják, nem a hajtóerőt. Rengeteg minden érdekel még a zene világában, úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki mindig arra gondol, hogy mennyi mindent nem próbált ki még a világban. Szeretnék persze szimfónikus zenekarra, nagy kórusra írni zenét, egzotikus hangszerekkel. De ezen kívül is rengeteg tevem van, új hangszerekkel, hangzásokkal, színpadi megvalósításokkal. Mindezekre van még időm, talán sikerül.